III.Fejezet- Nincs semmid, csak hited

III.Fejezet

Nincs semmid, csak a hited

Az erdőben dög szag volt, a hányinger kerülgetett. Bármerre néztem döglött állatok és belsőségeik voltak szanaszét. Nem találkoztam egyenlőre emberi hullával, de nem is akartam. Nehezen mentem, már nagyon fáradt voltam, de nem állhattam meg.Nem akartam, hogy álmomban megöljenek. Vagy mégis? Csak egy rövid ideig tartó fájdalmat vettem volna észre és mindennek vége, vagy nem. Nem érte volna meg, hisz nem tudtam mi van a túlvilágon. 

Sűrűn lepte el a szemem könny, letöröltem, majd eltereltem a gondolataimat.Egy holló károgását hallottam meg, az eddig csendes erdőben, majd szárny csapdosást, és egy holló repült el közvetlen előttem. Az arcomnak verte szárnyát és fel is sértette. Nyilván az ő szárnya is megsebesült, mert a földre zuhant és vergődni kezdett. Letöröltem az arcomról a vért, a madárra néztem, majd folytattam utam.
Már lehetett látni a kopasz fák között a falu házait. Gyorsulni kezdtek a lépteim a templom irányába. Oda nem mehettek be a szörnyszülöttek, mivel megszentelt hely, így lehet többen is lesznek odabent. Mikor már csak pár méterre voltam a bejárati ajtóhoz, szaladni kezdtem, megfogtam a kilincset és teljes erőmből megrántottam. Bezártam magam mögött az ajtót. 
Csak az oltárnál égett két fáklya, így sötét volt odabent. Lassan az oltár felé sétáltam, tudtam, hogy megszentelt hely, de féltem. Mi van ha változtatott ezen a Sátán fia? Nem tudhattam. Az asztalhoz mentem, amin most egy biblia volt kinyitva, rajta egy rózsafüzér, mellette pedig egy gyertya. A kezembe vettem a bibliát és a nyitott résznél halk és remegő hangon olvasni kezdtem:
- Az Úr az én pásztorom -félbeszakítottak.
- Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Az Úr Isten jelenlétében eloszlik a szívünkből az élet-félelem és a halál-félelem.
Oldalra fordítottam a fejem, majd elmosolyodtam, mert Joseph volt az, a falu papja. 
- Atyám! -mondtam megkönnyebülten és átöleltem.
- Ó gyermekem, mi jó is látni egy embert az Úr templomában.
- Nem vagyunk többen, Atyám? -vontam fel a szemöldököm, ő pedig leült a fapadra.
- Ülj csak le Marina! 
Leültem és egyenesen a szemébe néztem. A füstös kék szemei alatt ráncok futottak végig, ajkai szárazak voltak, ősz haja pedig kócosan meredt az égnek.
- Sokan elindulnak erre védelemért, de kevesen jutnak el ide. Ez az egyetlen hely, ahol nem árthat senki nekünk, így a szörnyszülöttek ezt veszik körbe a legjobban, nem is értem, hogy juthattál el ide.
- Nem találkoztam senkivel -ingattam meg a fejem.
- Rendben lányom. Mindjárt fel kell a nap, maradnál esetleg, vagy mész tovább utadra?
- Mennem kell Atyám. A bátyám Belmiro-t még az erdőben megölték, nekem pedig élelmet kell vinnem a családomnak, különben éhen halnak, vagy ők is áldozatok lesznek.
- A harangozó ház közel van, viszont mihelyt kilépsz már veszélyben is leszel. 
- Tudom Atyám. De én most utamra indulok.
- Vigyázzon rád az Úr! Dicsértessék a Jézus Krisztust! - bólintott.
- Mindörökké, Ámen. -mondtam és megfogtam a kilincset. Féltem kimenni, de ha itt maradnék, akkor veszélyt hoznék Josephre, meg a családom  is cserben hagynám.
Nagyot nyeltem és lassan lenyomtam a kilincset. Remegett minden egyes porcikám, a lábam gyökeret vetett. Hátulról egy erős szúrást éreztem, majd előre löktek, én pedig a templom elé zuhantam. 
- Miért csinálta ezt? Kérem, segítsen! -lepték el a szemem a könnyek. Mozdulni se tudtam, ha levegőt vettem, szörnyű fájdalmak gyötörtek.
- Sajnálom lányom, de rád már csak a halál várt volna.Megszabadítalak a hamis reményektől.
Próbáltam felállni, de nem ment. A templom ajtaja bezárult és én itt maradtam, véresen és nem tehettem semmit.
"Ha kint látsz egy ismerős arcot, ne bízz benne! Lehet a Sátán kezei közé vette és bábu már kezébe." -jutott eszembe édesanyám utasítása. Nem tudtam semmit sem csinálni, csak hinni, remélni. 
A templom közelében lévő romos ház ajtaja nyílni kezdett, és egy kislány lépett ki rajta.
- Héj! Héj! Segíts! Segíts, kérlek! - kiabáltam, majd köhögni kezdtem. A kezemen vér volt nyomokban. A kislány megtorpant és hátrafordult. Akkor jöttem rá, hogy mit is tettem. 

 Az egyik lábát maga után vonszolta. Szájából, szeméből vér csöpögött, és most egyenes felém jött. Kiabálni kezdem, sikítozni, próbáltam minden erőmmel felállni, de nem ment. Az erős fájdalom lehúzott. Már majdnem odaért hozzám, felnéztem az arcára és akkor eszembe jutott annak az édes, lágy hangú, selyem ruhás kislány Alphonsine.
- Alphonsine? Alphonsine, ne bánts! Kérlek, Alphonsine. Én vagyok az Marina. Kérlek!  - ráztam sírva a fejem. Ő viszont nem volt önmaga, nem mutatott felismerést, sem a saját nevénél, sem az enyémnél. Odaért hozzám és a kezem az orrához, majd a szájához emelte. Ez a hidegség amit a kezén éreztem egy hulláéhoz hasonló.
- Alphonsine -suttogtam a nevét. Ekkor ő térdre rogyott és a földön lévő vért nézte, lehajolt és nyalogatni kezdte. 
- Istenem, segíts! Istenem -néztem fel az égre. A kislány tapintását éreztem meg az oldalamon, majd a másik oldalamra lökött.Fogait a vérző sebembe mélyesztette, majd vettem egy utolsó levegőt.

rainbow_glittercat
Javítva: F.R.G
(17.04.14)

II.Fejezet-Ketten a világ ellen

II.Fejezet

Ketten a világ ellen

Drevor

"1980.11.02.

A nevem Marina DePhonese. A családi águnk francia gyökerekhez vezet, bevándorlók vagyunk.
Rampeigo mindig is egy napsütötte, élettel teli falu volt, egészen a Sátán-koráig. Két hónappal a Sátán-kora után vagyunk. Most a régi lakosságnak, körülbelül a fele se él. Megölték őket, vagy öngyilkosok lettek. Ez már az én fejemben is megfordult, mint mindenki másnak. A most hat éves hugomat megakadályozták öngyilkossági kísérletében, pár hete. Kiment az erdőbe, édesapám követte, kíváncsi volt, miért megy oda. Még egy felnőtt is fél egyedül utcára menni, nem hogy egy gyerek, így furcsa volt. Kiállt egy szirtre, imádkozni kezdett és mikor ugrani akart, édesapám visszahúzta. A hugom mondhatni épségben visszatért. Mondhatni? Egy szörnyszülött meggyilkolta az apám, a vérét pedig a húgomra csorgatta, majd elengedte. Akkoriban sok ilyesmit csináltak. A tömegnek több, mint a felét meggyilkolták, egy pár embert viszont meghagytak, hogy hírét vigyék, hogy milyen kegyetlenek. Sosem gondoltam, hogy léteznek ilyen érzéketlen és szégyentelen lények, de mégis. Semmi nem hatja meg őket, nincs szívük. Esetleg a hasukban, amit áldozatukból kitépve, felfaltak. 
Mi két szobás házban éltünk kilencen, a legközelebbi hozzátartozók. Minden hónapban ki kell mennie két embernek, táplálékot szerezni, terepet felmérni. Ma én és a bátyám Belmiro mehettünk ki. A bátyám már volt a faluban, de én még nem. Két hónapja nem voltam a házon kívül, csak a bedeszkázott ablakokon lévő kis réseken figyeltem az utcát, de sokszor még akkor is rám szóltak. 
- Marina, kislányom? - sétált felém anya, miközben én a bedeszkázott, belakatolt, beszögelt ajtót néztem. 
- Igen, édesanyám? -fordultam felé. 
Letérdepelt mellém a földre és a szemembe nézett, ami egyre jobban kezdett pirosodni. Tudtam, hogy sírni fog. 
- Kérlek lányom, légy óvatos! Rampeigo már nem olyan, mint régen. Ha kint látsz egy ismerős arcot, ne bízz benne! Lehet a Sátán kezei közé vette és bábu már kezébe. Sose meny szabad helyre, ne meny a főutcára, mert ott a legkönnyebb észre venni titeket. Erdőben se sűrűn járjatok, hisz élhetnek ők bárhol. 
- De édesanyám, akkor merre? Se eldugott, mellék utcákon, se nyílt helyen...Hát akkor hol? Tudom, hogy aggódsz értünk, hisz édesapánkkal már végeztek...-félbeszakított.
- Béke poraira! -keresztet vetett.
- Béke poraira! -ismételtem meg.
- Csak vigyázzatok magatokra! Ha egy szörnyszülött rátok talál, már nem fog elengedni, mert már nem abban a korban vagyunk. Nem kegyelmezz, gyermekem! Vigyázz! -gördült ki a szeméből egy könnycsepp, letöröltem.
- Vigyázunk. -adtam az arcára egy csókot. Ő bólintott felállt, majd szólt a nagybácsikámnak Jesuanak. Jesua leszedte az ajtóról a deszkákat, nagy nehezen kiszedte a beszögelt szögeket, ki lakatolta az ajtót és lenyomta a kilincset. Az ajtó hosszú nyikorgással kinyílt, anyám suttogta bátyám nevét. Pár pillanatra az ajtó mellett termett, rám nézett és együtt kimentünk. Becsapták mögöttünk az ajtót, mi pedig egyedül maradtunk a Sátán-világa ellen. Utoljára a Mészárlás Éjszakáján láttam Rampeigot, azóta nem. Minden megváltozott. Nem gondoltam, hogy pár hónap alatt ekkora változások történnek. A bátyám már járt kint korábban, mesélte milyenek lettek az utcák, a házak, de nem tudtam elképzelni. És most, mintha egy tűz körül mesélt ijesztő történetbe csöppentem volna. 
- Belmiro, mond csak...-félbeszakított, lepisszegett.
- Ne beszélj hangosan! -suttogta.
- Rendben, bocsi. -suttogtam már én is -De Belmiro hol szerzünk mi ételt? -kérdeztem.

- A régi boltokban már nincs étel, Evan tudta, hogy ételre van szükségünk a fent maradáshoz, így mind üres. Viszont minden faluban van néhány ház, aminek a pincéjében van étel, ital. Egy van a harangozó házánál, a másik a temetőnél, a harmadik pedig az erdőben.

- Melyikhez megyünk? 

- A templomhoz el kell valahogy jutni, az pedig a városon át van, ami kihalt, így arra nem. A boszorkány állítólag a temetőnél átkozza el a halottakat, így arra nem tanácsolom. Az erdőbe viszont senki se megy és annyira nyílt sem, mint az út. Az erdőbe megyünk. -bólintottam. Mentünk egy darabig a legtöbb háznak vagy nyitott volt az ajtaja és belül-kívül romos, vagy zárt és jól biztosított. Mikor a falu végén jártunk, Amandine néni háza előtt,  a lábam a földbe gyökerezett, a számon kezdtem venni a levegőt, és rángatózott a szemem. Sírni kezdtem, pánikolni, eltakartam a szemem és arra gondoltam, hogy ez csak egy álom és nem valóság. A bátyám odajött átölelt, majd levette a szememről a kezem.  Mikor vissza  akartam nézni az előbb látottra, a bátyám maga felé fordította az arcom.

- Ne nézz oda! Szörnyűségek történtek itt, ebben a két hónapban. Tudom, hogy félsz...Én is félek. De vigyázok rád, Marina. -nézett a szemembe. Én meg töröltem a szemem és ismét arra néztem. A ház előtt Amandine volt darabokban, körülötte pár holló, a testén pedig legyek. A ház ajtaja le volt szakadva, a falon száradt vér volt nyomokban. 

Nem mentünk annál a háznál távolabb, mert kezdett sötétedni. Az erdőben egy sziklás részen raktunk tűzet, és sok-sok lehullott levél közé vágtam magam.

- Még ez az erdő is más volt. -sóhajtottam.
- Minden más volt. -rázta a fejét a bátyám.
- Jó Istenem vigyázz ránk! -néztem fel az égre.
- Vigyázz a mi szeretteinkre...-folytatta a bátyám.
- Segíts meg minket utunk során. -néztem a bátyámra.
- Védj meg minket minden rossztól, és minden nem e világitól. 
- Ámen. -hajtottam le a fejem.
- Ámen. -ismételte meg. 
 Ezután lehunytam a szemem, összekulcsoltam imába a kezem és elaludtam. Hajnalban mocorgásokat hallottunk, felkeltünk. A bátyám körül nézett, nem tudta merről jönnek a hangok. Reménykedtünk, hogy csak egy állat. De mióta van remény? Egy Drevor volt. Ez volt a Sátán egyetlen olyan teremtménye, ami emberből lett. Ha egy embert saját kezűleg megölt a Sátán-fia, Drevor lett belőle.  A régi mi voltuk elszállt, és csak a gonoszság maradt.
Az egyik bokorból kiugorva ott állt előttünk görbén, kopasz fejjel, egyik szeme kirohadva, a bal lábában egy lyuk tátongott, a szájára pedig vér volt rászáradva. Forgatni kezdte a fejét, majd elordította magát és a bátyám felé kezdett szaladni.
- Ne! -kiabáltam és elindultam a bátyám irányába. A Drevor elkapta a bátyám nyakát és a fa törzséhez nyomta. A száját a nyakához emelte, de még nem harapott bele. Felvettem a földről egy kisebb sziklát és a fejének szerettem volna vágni, de a bátyám elkezdte rázni a fejét, és suttogta, hogy ne. Én nem hallgattam rá és a fejének vágtam, abból pedig alvadt vér kezdett folyni. Lassan hátra nézett, bele a szemembe.
- Fuss Marina, fuss! -kiabálta el magát a bátyám és átszúrt egy botot a szörny hasán. Futni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. Abban a pillanatban az erdőt sem ismertem fel, minden olyan ismeretlen volt, nem tudtam merre futok. Mikor úgy gondoltam elég távol vagyok, lehajoltam és kapkodni kezdtem a levegőt. A csendet a bátyám kiáltása verte föl.Sírni kezdtem és szorítottam a fejem. Nem tudtam abbahagyni a sírást, csak zokogtam, a fa törzsének dőltem. Mit tehettem volna? Egyedül. Haza kellett jutnom. Egy kis kerülővel visszajuthatok a faluba, viszont a másik végén, így az utcákon kellesz folytatnom utam. De nem érdekelt. Csak haza akartam jutni. Nem tudtam mit tennék akkor, ha egy szörnyszülöttel összetalálkoznék. Nem volt semmim, csak a hitem.

Kiskoromban sokat voltam az erdőben. Télen szánkóztam, hóembert építettem. Tavasszal virágokat szedtem. Nyáron, ősszel pedig labdáztam, bújócskáztam, fogócskáztam, vagy csak sétáltam. Szerettem ezt az erdőt. Ha valaki megbántott és egyedül szerettem volna lenni mindig idejöttem. Ha többen voltak az erdőben, akkor sem találkoztam velük, mert a rampeigo-i erdő nagyon nagy. Legtöbb részén még az út sincs kijárva.
Most minden olyan félelmetes volt, semmiben sem láttam a szépet, eszembe se jutna ilyen helyen sétálni. A mindig zöld lombú fákon legtöbbször madarak voltak, télen sem volt ám üres. A kopasz, lombtalan fákat, mindig hó borította. Most viszont a legtöbb fa leégve,kiszáradva állt, vagy véres kötelek lógtak le róluk. Bármerre néztem ez a látvány fogadt.

rainbow_glittercat
Javította: F.R.G
(17.04.14)

I.Fejezet-Bevezetés

I. Fejezet

Bevezetés

A Sátán-korát, 1980.09.09-től számítjuk, a Mészárlás Éjszakájától. Aznap minden érintkezés megszűnt a többi kontinenssel. A kikötőkön, állomásokon, repülőtereken egy élő embert se hagytak, mindenkit megöltek. A Dél-Amerika felé tartó repülőket és hajókat megsemmisítették. Az áramot lekapcsolták minden egyes településen. Senki nem mehetett sehova, senki nem beszélhetett senkivel a többi kontinensről. Dél-Amerika ezzel a nappal átkozott lett.
Mindenhol fehér köpenyesek jelentek meg. Az emberek nem értettek semmit, csak mikor portugálul kezdtek "imádkozni":
À medida que começamos a Escuridão!
Deus e seus seguidores foram banidos para o inferno.
Mas se de Satanás no início do dia começa!
Todos pagam o preço!
Todo homem! Todos vivem!
Sua vontade, que é o teu único filho, enviou uma mensagem!
Deus criou tudo virar pó. Criaturas de Deus não merece nada, nem céu. O céu será extinto a partir de então, todo mundo fica para o inferno.
Os seu mundo a partir dessa data, e filho. 
A Sötétség Ura!
Isten és követői a pokolra száműztek.
De e nappal kezdve megkezdődik a Sátán-kora!
Mindenki megfizet!
Minden ember! Minden élő!
Teljesítjük akaratod, melyet te egyetlen fiaddal üzentél!
Mindent amit Isten teremtett porrá lesz. Isten teremtményei semmit sem érdemelnek, ahogyan a mennyet se. A menny ettől kezdve kihalt lesz, mindenki  pokolra jut.
A világ e naptól kezdve tied, s fiadé.
Az emberek némán ültek,de mindenki hátán végig futott a hideg. Az egyik fehér köpenyes leemelte a csuklyáját. A haja sötét barna volt egy átlagos férfinak tűnt, kivéve a fekete szemeit. Hosszú karmai nőttek és minden foga élesebb, hosszabb lett. Egy negyven év körüli nő lett először az áldozata, elvágta a torkát a karmaival, utána pedig addig evett belőle, amíg a feje külön nem vált a testétől. A Mészárlás Éjszakáján több millió ember halt meg Dél-Amerikában. Az emberek próbáltak elmenekülni, de egy ember sem tudta elhagyni Dél-Amerikát.
A Sátán-fia,más néven Evan Avaray kialakított magának egy olyan birodalmat, ahol a leggyengébb láncszemek az emberek lettek. Ettől a naptól kezdve általánossá váltak a mészárlások, a holttesteket egy boszorkány Havran megigézte, ezáltal a test bűnösséget "nyert" és a pokolra jutott. Senki sem tudta mi van a pokolban. Egyesek úgy hitték, hogy a halálunk után nincs semmi és ez egy megváltás, ezért sokan öngyilkosok lettek. Mások viszont úgy hitték, hogy a pokolban a Sátán irányít és ha a Sátán-fia ilyen szörnyűségekre képes, mi várható maga a Sátántól.(?) Az emberek féltek élni, s meghalni. Senkiben sem bíztak, nem tudták kik Evan csatlósai.

A mészárlás éjszakája

Rampeigo egy kis falu volt Rio de Janeiro-tól keletre, pár kilométerre. A járdákon száraz, néhol friss vér foltok voltak.A legtöbb ház fala leomolva, az ablakok bedeszkázva. Kihaltnak látszott viszont nem volt az. Egy szobás házakban laktak hatan, nem azért mert nem volt saját házuk, hanem mert féltek. Embert alig lehetett látni az utcán, sötétedés után egyáltalán nem, akkor féltek a legjobban. Pár hónappal később más lények is lettek a Voyerukok, ismertebb nevükön a fekete szeműeken kívül.

A Sátán-fia ellen többen is fellázadtak, a leglényegesebb lázadók az angyalok voltak. Az angyalok Isten küldöttei, ez a valóságban sincs másképp. Isten angyalokat küldött a földre, egy szabály volt az angyaloknak, amit be kellett tartaniuk, mert ha nem súlyos következményei lettek. Tilos volt ölniük. Amelyik angyal ölt, az a pokolra került. Megvédték az embereket, sokszor ez nem sikerült, hisz egy ujjal sem érhettek a szörnyszülöttekhez. Mivel a szörnyszülöttek a Sátán teremtményei, így megszentelt helyekre nem mehetek. A megszentelt helyre belépők lángokba kaptak, majd szép lassan elégtek. Kezdetben csak a templom számított megszentelt helynek, később a szabad, vad területekből megszenteltek kisebb területeket, ezeket ellenállt területeknek nevezték. A Sátán-fia területéről nehéz volt kijutni, s szinte egész Dél-Amerika a gonosz kezén volt. Az ellenállt területeken kevesen laktak. A Sátán-városokban, másképpen azokban a városokban, ahol veszélyesebb és hátborzongatóbb volt minden, mint máshol, nem voltak angyalok. Attól, hogy az angyalok nem ölhettek, attól az angyalokat megölhették.
Addie Worksnek egy szörnyszülött a szeme láttára darabokra tépte a hugát. Hónapokig sírt, imádkozott, s mikor öngyilkos akart lenni, egy angyal Syshen elvitte az Arkangyalhoz és az megáldotta olyan képességekkel, amivel a halottakat is láthatta. Ő volt az első Látó. Addie után többen is imádkoztak és az Arkangyal segítségét kérték, de egyik sem kapott áldást.
Dél-Amerika az 1980-as években élte sötét korát.

rainbow_glittercat
Javította: Flora R. Grande (2017.04.14)

 

℘rológus.ψ

 Prológus

 1987.03.04.

- Sosem szerettem az olyanokat, mint maga! -rúgott bele a földön fekvő férfiba. Az a másik oldalára fordult, és vért köhögött fel.

- Örülök, hogy miattunk szenved a fajtátok és a többi szörnyszülött is. -hörögte.
- Örülsz neki? Igen? -rúgott bele még egyet,de most olyan erővel, hogy az a rácsnak repült. Próbált felállni, de nem volt hozzá elég ereje.
- Miért nem úgy ölsz meg, ahogy mindenki mást is szoktál? Mi? Gyáva vagy, Sátán fia? -köpött maga elé. Az úgy nevezett Sátán fiának pillanatok alatt megváltozott a szeme színe, fekete lett. A fogai nagyobbak lettek, de nem csak a metsző fogai, hanem mindegyik. A körmeiből hosszú karmok lettek. 
- Semmitől nem félek Thomas! Viszont te kezdhetsz aggódni minden egyes leszármazottad miatt.
- A családomhoz egy újjal sem érhetsz Evan! Ezt jól jegyezd meg! Különben -nem fejezte be a mondatát. Evan nevetni kezdett és elindult Thomas felé, mikor odaért feltolta a falra, a nyakánál fogva, és egyik karmát bele eresztette a nyakába.
- Különben? Nem tudsz tenni semmit. Hisz magad mondtad, én vagyok a Sátán fia. - vigyorodott el. A fogai tövénél véres volt, ami persze nem csoda,minden egyes alkalommal kiszaggatja az ínyét, mikor kinőttek. 
- Mindenkit meg lehet ölni valahogy, ahogyan téged is és ha én még nem is élvezhetem ki a halálod, valamelyik másik leszármazottam ki fogja! A Sátán-korának vége lesz! 
- A Sátán-korának sosem lesz vége, Thomas! De neked igen. -eresztette a nyakába az összes karmát. A férfi utoljára vett egy nagy levegőt, majd elernyedt teste.
- Mh. Ezt egyre jobban élvezem. - nyalta meg véres ujjait.

A Sátán a lázadó, a bukott angyal, Isten és az emberiség ellensége. A történet szerint Ő nem jelenhet meg a földön a keresztények, a kereszténység miatt. 1968-ban megszületett Evan Avaray törvénytelen gyerekként, édesanyja születésekor meghalt. A gyermek árvaházba került, ahol a többiek kiközösítették, ő legtöbbször elvonult a többiektől. Állítólag ilyenkor a Sátán biztatta, saját oldalára állította.Hajnalban meggyújtotta a függönyöket, és a legtöbb textíliát, az árvaház később nagy lángokban égett. A lakók közül senki sem élte túl, ahogy Evan se. Mikor kimenekült a lángoló épületből egy égő gerenda rá esett és ő is meghalt. A fiú ezek után a Pokolba került, és a Sátán kezei közé vette.Olyan képességet adott neki, amivel ártani tud a halandóknak. Evan Avaray más néven a Sátán fia, elhozta világunkra az 1980-as években a Sátán-korát. A Sátán-kora rosszabb, mint Hitler ideje,ekkor nem csak a zsidókat ölték meg, hanem mindenki mást is. A Sátán fiának legfőbb célja az volt, hogy benépesítse a világot olyan szörnyszülöttekkel,amikről az ember álmodni se merne.

rainbow_glittercat
Javította: F.R.G. (2017.04.14)